A MIÉRTEK

Gondolatok arról, miért indulok el egyedül két gyerekkel külföldre?

Svédországhoz gyerekkorom óta van egy kis kötődésem: 5 éves voltam, amikor a szomszédunkba költözött egy család, ahol volt svéd rokon, így a rendszerváltás előtt náluk lapozgattam először IKEA katalógust (ugye akkor IKEA még a kanyarban se volt Magyarországon) és a svéd királyi családról mindenféle mesebeli kiadványt. Később ahogy a design felé terelődött az életem és a lakberendezést is megszerettem, egyre több skandináv oldalt/könyvet nézegettem. De sok-sok évnek el kellett telnie mire először személyesen is eljutottam Svédországba.

Emocionális vs racionális döntés

A döntésem kívülről sokaknak nagyon emocionálisnak tűnhet, mert érzelmes, sok szempontból extroveltált ember vagyok, de valójában ez a döntés nagyon is racionális volt. Az elmúlt években sokat gondolkodtam azon, hogyha valami miatt el kell mennem ebből az országból, akkor melyik lenne az az ország ahova költöznék. Nem csak olyan szemmel néztem, hogy hol érezném magam jól (ilyen azért van jópár, ahol van tenger), hanem sok pro és kontra érv forgott bennem:

• beszélnek-e angolul (merthogy a gyerekek és én is javarészt angolul tudunk /tanulunk a magyar mellett)

• van-e jó oktatás, ami társadalmi szinten elérhető mindenkinek, vannak-e megfizethető international iskolák

• van-e jó egészségügy, ami megfizethető és amit biztonságosnak ítélek meg

• a szakmámban van-e lehetőségem elhelyezkedni, mint digital designer

• demokratikus ország, kevéssé korrupt vezetőkkel = megbízom bennük, hogy nem lopják el az adóimat az utolsó petákig

• van társadalmi szolidaritás, nem nyílt szét az a bizonyos olló annyira mint Magyarországon

• fontos nekik a környezetvédelem (klímaváltozás a nyakunkon van, kérdés melyik ország hogyan kezeli, naponta gondolkozom ezen is)

Na és mindezeket összevetve nagyon leszűkült a kör. Mivel kizárólag Európán belül gondolkodtam, tengerentúl a családi kapcsolatok miatt szóba sem jöhet (szeretném, ha a gyerekek gyakran találkoznának a nagyszülőkkel és az édesapjukkal is)

Anglia a Brexit miatt hullott ki, túl macerás lett oda bejutni. Nyertek a skandinávok. Mivel itt is főként a svédekkel és ott élő magyarokkal lett kapcsolatom az utazásaim során, ezért egyre gyakrabban jutott az eszembe, hogy ez az az ország, ahol talán jól is éreznénk magunkat és biztonságban is leszünk, a gyerekek sok érdekes dolgot tanulhatnak és a fenti szempontoknak tökéletesen megfelelnek.

Hogy jól döntöttem-e az majd az évek során kiderül. Ott sincs aranyból a kerítés (nincs is kerítés haha), és biztos vagyok benne, hogy sokat kell tanulni, keményen dolgozni, hogy be tudjunk illeszkedni és a svédek is valamelyest elfogadjanak. Alkalmazkodás nélkül nincs integráció, erre készülök lelkileg és mindenhogy.

Oké, oké, de miért megyünk el?

Ezt nehéz megfogalmazni, mert alapvetően nagyon szeretem Magyarországot és a későbbiekben is fontos lesz a magyarságom, az irodalom és művészet, a tájak, az ételek. Az egyik ok egyszerű: elfáradtam. Évek óta küzdök azzal, hogy bármennyire is igyekszem, civilként jó ügyek mellé állni, elmentem tüntetésekre, szavazni, felemeltem a hangomat ha a gyengébbeket bántották - mégis a magyar társadalom mentális állapota csúszik folyamatosan rossz irányba és ezzel telítődtem. Nem akarok politizálni minden nap, nem akarom, hogy az életem része legyen az állandó szorongás a jövőtől, a félelem a villamoson, hogy gyűlöletkeltő vagy kirekesztő plakátok nézzenek vissza rám mindenhonnan, és az ideges emberek tömegei... Arra jöttem rá, hogy a magyar nép igazából sose tapasztalta meg milyen demokráciában élni és hiába léptünk be az Európai Unióba, továbbra se tudjuk hogyan is kellene csinálni azt és nem is harcoljuk ki magunknak. Rendszer szinten vagyunk abúzálva, mindenki csal kicsiben és nagyban is. És ebben elfáradtam. Az anyagi része a kisebbik gond, a mentális, szellemi nihil az ami most más országba küld engem.

A gyerekek sokat kérdeznek, mindenről nyíltan beszélgetünk és szomorú vagyok amiatt, hogy ők is érzik és látják ezeket. És elsősorban miattuk hoztam meg ezt a döntést: szeretném, ha látnák Európa másik arcát is, ha tudnák, hogy a világ ennél sokkal színesebb és ha felnőttként toleráns, emberszerető, nyitott emberekké válnának, akik nyelveket beszélnek és kíváncsiak maradtak a világra.

Nem lesz ott se könnyű, valahol mindig idegenek leszünk, de talán egy kicsit ki tudom majd kapcsolni az itt szocializálódott énemet és fel tudok venni egy másik kultúrát, gondolkodásmódot és egy idő után talán már ott is otthon érzem magam. És ha már kitisztult a bennem lévő felhalmozódott szorongástenger, megfelelési kényszer és egyebek, akkor talán a hazámra is másképp fogok tekinteni.

A jövő majd eldönti, hogy valójában hol is lesz az otthon.