Zöld esszencia - Lisszabon rejtett arca

Megjelent egy általam írt hosszú cikk Lisszabonról a Nők Lapja Kert és Otthon magazinban. Mindig nagy rajongója voltam az interior és kert magazinoknak és most nagyon boldog vagyok, hogy írhattam egy 6 oldalas cikket a kedvenc városomról, rejtett, zöld helyekről, titkos kis kincsekről...

"Európa második legidősebb városában, Lisszabonban hamar otthonosan mozoghatunk, ha hajlandóak vagyunk letérni az útikönyvek által kijelölt útról. Ez a város a látványosságokon túl olyan életminőséget is ad lakóinak, ahol a mediterrán könnyedség találkozik a designérzékeny, lassú élettel, a tudatosság és spontán báj egyszerre van jelen. Szerzőnk négy éve él a portugál fővárosban, ahol különleges sétákat tart és gyönyörű képeket készít Kalandrapacsirta nevű fotósblogjára."

Ha Lisszabon színeire gondolok, először nekem is a sárga villamosok és a pastel de nata aranyló teteje jut eszembe. Aztán az óceán kékje és a kék-fehér csempék. Van viszont még egy szín, ami észrevétlenül fonja körbe az életünket. Idő kellett, mire feltűnt, de azóta nem tudom nem észrevenni. Megjelenik az ablakpárkányokon, kapualjakban, a friss borban, a pávák tollában, és az ételek ezer árnyalatában. Ez pedig nem más, mint a zöld.

Lisszabon eleganciája és könnyedsége a történelmi rétegzettségből is fakad, abból, hogy a világ távoli pontjai itt találkoztak évszázadokon keresztül. Portugália a nagy földrajzi felfedezések idején Európa és Ázsia közötti kapuvá vált a fűszerek, egzotikus növények, és a tea útján. Ez a hatás csendesen, szelíden még ma is a mindennapok része, sőt az elmúlt években ide áramló emberek újabb és újabb rétegeit hozták ebbe az amúgy is nagyon színes városba. Nyitott szemmel járva az utcákat, könnyen észrevehetjük mi is Lisszabon zöld arcát. szikus angol teadélután csak később alakult ki, Katalin nélkül aligha vált volna a tea az angol kultúra meghatározó részévé. Érdemes bóklászni a kevésbé turistás városnegyedekben is, ahol ugyanúgy ott kanyarog a Companhia Portugueza do Chá – a portugál teamennyország.

A tea útja

Bragança Katalin, Portugália infánsnője 1662-ben II. Károly angol király felesége lett, és magával vitte Londonba a portugál udvar kedvenc italát: a teát. Ez a zöld ital ekkor még ritka, egzotikus luxuscikknek számított, de a királyné hamar divatot teremtett vele. Az arisztokrácia imádta, és bár a klasszikus angol teadélután csak később alakult ki, Katalin nélkül aligha vált volna a tea az angol kultúra meghatározó részévé.

Érdemes bóklászni a kevésbé turistás városnegyedekben is, ahol ugyanúgy ott kanyarog a 28-as villamos, mint az ikonikus Alfama negyedben, de ide mégis kevesebben találnak el. A Rua Verde, azaz a buja növényekkel és kedves kis teraszokkal teli “zöld utca” szomszédságában nyílt meg egy varázslatos teabolt, a Companhia Portugueza do Chá (Portugál Tea Társaság). Az 1880-ban alapított cipészbolt helyén az eredeti tömörfa bútorokat gondosan megőrizték, amelynek polcain remekül mutatnak a pazar teaillatot őrző nagy fém dobozok. Az alapító, Sebastian Filgueiras, argentin származású tea-sommelier, aki Párizsból érkezett és portugál párjával együtt missziója lett Lisszabon tea-kultúrájának újraélesztése. Amikor belépsz, az első, amit megérzel, a frissen bontott tealevelek illata. Amióta erre a helyre rátaláltam, alig várom, hogy elfogyjanak az otthoni készleteim, hogy újra mehessek felfedezni a kínálatot. A világ legkiválóbb ültetvényeiről származó teákat kínálnak, Japántól Indiáig, sőt, a portugál Azori-szigetekről is. Itt nem siet az ember, bár ez „csak” teabolt, és teázni nem lehet, de azt, hogy a tea a lassítás művészete, ebben az atmoszférában biztosan megérzi, aki betér ide…

(teljes cikk a print magazinban)